Jogos a végrehajtás?
Sziasztok!
2021 év vége felé elhunyt anyukám, 2022 tavaszán volt a hagyatéki tárgyalás, ahol az ott felsorolt tartozásokat elfogadtam,
és ahogy tudtam mindent kifizettem.
2024-ben kaptam egy levelet, hogy az intrum justitia képviseletében xy közjegyző bírósági végzésben megállapította, hogy én vagyok az örökös.
2025-ben pedig jött nekem egy végrehajtási lap.
Ami számomra érdekes, és jogilag nem tiszta:
- a hagyatéki jegyzőkönyv nem tartalmazza ezt a tartotozást, tehát nem tudtam róla, nem fogadtam el közjegyző előtt.
- 2 évvel a hagyatéki után megállapítják, hogy én vagyok az örökös, de semmilyen levelet nem küldenek, hogy fizessek, fizetési meghagyást sem kaptam.
- 3 évvel a hagyatéki tárgyalás után pedig a semmiből jön egy VÉGREHAJTÁSI lap.
2019-es tartozás, nem vitatom, hogy anyumnak volt tartozása, és hogy neki küldtek fizetési meghagyást
de figyelmen kívül hagyhatta és akkoriban ez jogerőre emelkedett, de velem szemben ez jogilag korrekt, hogy hivatalosan nem volt átvezetve rám az ügy?
természetesen ellentmondással éltem a közjegyző felé.
köszi, ha leírjátok a véleményeteket, érvek, ellenérvek, jöhet minden.





kerestem ügyvédet, volt aki mondta, hogy simán végrehajthatják sajnos.
itt igazából csak véleményekre vagyok kíváncsi, meg hátha más is került már hasonló helyzetbe.




















Az össz. tartozás nem lehet több, mint az örökség értéke. Ezt törvény írja elő.
Amúgy meg nem évült el az a bizonyos tartozás? Lehet erre is játszani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!