A szüleitek foglalkoztak a fogaitok egészségével? Ti foglalkoztok a saját gyereketekével?
Az én szüleim tojtak az egészre, nulla edukáció, odafigyelés volt ezen a téren (is). Sosem foglalkoztak vele, megmostuk-e a fogunkat, így ez a legtöbbször kimaradt, aminek nálam például az volt az oka, hogy az emeleten volt a hálószobám, és le kellett volna menni a földszintre fogat mosni, de unalmas, megterhelő volt a jó meleg ágyból kiszállni a hidegbe (szegények voltunk, alig volt fűtés sokszor).
Így kamasz koromra már viszonylag sok szuvas fogam volt, akkoriban (most 35 vagyok) ugye elég félelemkeltő, traumatikus volt a fogászat, rosszabb érzéstelenítoők, bunkó, lekezelő orvosok, stb., így én is iszonyatosan féltem tőlük, mint a többség, ezért ha csak tudtam, halogattam a kezeléseket. Fogorvos gyerekként amúgy is csak az iskolai kötelező ellenőrzéseken látott, volt, hogy vissza kellett volna mennem tömésre, de annyira féltem, hogy inkább kifordultam az ajtóban.
Summa summarum, 30 éves lettem, mire elkezdtem rendbe tetetni a fogaimat. Amúgy nem volt fekete, kirohadt fogsorom addigra, ami látszott volna, de azért a tömések elkoptak, sok volt kicsir szuvas, stb. még most 5 évvel később is vissza-visszajárok kezelésre, most pl. két régi tömésem lett kicserélve, gyökérkezelve.
De sajnos így 35 évesen ugye a fogaim 80%-a már kezelt, tömött.
Én pont ezért, ebből tanulva odafigyelek a saját gyerekeimre, hogy meglegyen a fogmosás, a nagyobbik 4 éves, nincs gond a fogaival, de azért elvittem már magánba megnézetni, hadd szokja, hogy ez természetes, nem kell félni. Ellenőrzöm, fogat mosnak-e, 15 évesen mondjuk lehet, nem fogom, de azért rákérdezek és akkor is fogom vinni ellenőrzésre. Rászánom inkább a pénzt magánra, hogy ne legyen rossz élménye




















Folyt, mert entereztem:
Illetve az se segített, hogy általános iskolás - iskolai fogászaton egy barbár volt, aki csak félelmet keltett mindenkiben így gyerekként teljesen félelemben voltál a fogorvostól. Szerencsére most így felnőtt fejjel találtam nagyon jó fogorvosokat, szóval lyukas fog nincs, tömött annál több. A harapásom nem a legjobb - lehet hogy lehetne segíteni rajta évek alatt fogszabályozással, de már alapjáron az állkapocs meg minden így fejlődött ki, szóval nem akarok belevágni ebbe.
Persze, 2-es, ilyen alapon teljesen felesleges egyáltalán nevelni a gyereket otthon és foglalkozni vele, hiszen az oviban meg iskolában mindent elmondanak, hogy helyes csinálni.
Egy gyerek a szülői mintát követi, amit tőlük lát, kap. Persze, felnőttként visszagondolva én is mondtam már, hogy moshattam volna mindennap 2szer fogat, de akkor gyerekként ez nekem eszembe sem jutott ténylegesen, hogy fontos, hogy következményei vannak.
Szóval hülyeséget írsz, bocsi. 20 évesen nyilván nem kell ellenőrizni, de 6-7-10 éves gyereknek igen, ez is szülöi feladat, szájhigiéniára szoktatni. Te lesz*rtad, mikor gyerek volt?





Nekem figyeltek rá hordtak is fogorvoshoz, de bazi sok a tömött, vagy kezelt fogam. Ugye benne van a genetikai szívás is.
Szerintem egyébként, ha sok is a kezelt fogad nem olyan nagy baj az. Az rosszabb, ha nincs kezelve és rohad szét az összes fog.
A kisfiam 1,5 éves. Még mi mossuk neki, de amint olyan korú lesz, hogy tudja mosni ellenőrizni fogom. Lehet szegény örökölte a béna fogakat akkor jó ha figyelek rá. Meg persze viszem fogorvoshoz is.










2-es!
Sem fogorvosként, sem szülőként nem értek veled egyet mitöbb, kimondom kereken, hogy ezek alapján neked nem sikerült megértened, hogy mit jelent szülőnek lenni. A gyerek 18 éves koráig a szülő felelős annak egészségéért, így a szájegészségéért is. A fogorvossal kapcsolatos gyerekkori traumák jó része éppen pont a hanyag szülői viselkedés következménye. Iskolafogászaton egyáltalán nincs lehetőség arra, hogy mindenkinek egyénre szabott szájhigiénés tanácsadást lehessen tartani, nem beszélve arról, hogy hiába mondom a 11 éves Pistikének, hogy jobban mossa hátul és kevesebb édességet egyen, ha a SZÜLEI nem vesznek neki fogkefét, vagy hagyják ugyanazt az egy darabot évekig, nem megfelelő fogkrémet használnak (vagy egyáltalán nem), és állandó jelleggel üdítők, szörpikék meg teák vannak otthon az egészségesnek egyáltalán nem mondható átlag magyar konyha mellett. Sosem felejtem el, mikor pár éve elmentem spinningelni, 40-es nők, zömmel fodrászok meg körmösök azt beszélték, hogy mert már a fluorid is rákkeltő és nem is engedik a prüntyőkéjüknek sem, hogy fluoridus fogkrémet használjon, a bioboltban kapható szenes port veszik. Én hiába mondom az iskolafogászaton, hogy ilyen olyan fogkrémet használjanak, ha a fodrász és körmös is edukáltabbnak képzeli magát a fogorvosnál és lesöprik a szaktanácsadást azzal, hogy de hát reggel spinningen mesélte a Pillás Juci. Ez a magyar társadalom.
A tejfogazati állapot pedig predesztinálja a maradófogazatét. Mivel a tejfogazat nem egyszerre váltódik le egyik napról a másikra, hanem 6-8 éves folyamat, így az elhanyagolt tejfogazat fertőzi be a maradót is. Az egyik leggyakoribb fogeltávolítás 7-12 éves kor között a 6-os fog, ami egy maradó, csak az elszuvasodott és edukáció hiányában ellátatlan tejfogak mögött 6 éves korban előtörő fog már eleve egy baktériumtenyészetbe nő ki, esélye sincs, valakinek már 1 év után eltávolításra van ítélve. Egy maradó őrlő húzása pedig minden, csak nem jó élmény. És így okoz maradandó károsodást az, mikor a szülő dugdossa a gyerek szájába a teával teli cumisüveget, kellő felkészültség hiányába nincs a tejfogazat jól megmosva (a tapasztalat az hogy egyáltalán nem), szerencsétlen gyereknek ahogy váltódik le egyik foga, úgy fertőződik be mindig a következő, ami jön ki. Majd jön egy ilyen szülő is, mint te, aki majd vonogatod a vállad, hogy intézze magának a gyerek, azért van az iskolafogászat (ahol finoman jelzem, hogy még egy fogkőleszedést sem csinálhatnak szülői jelenlét és beleegyezés nélkül, tehát az iskola által szervezett szűrésen sosem fog beavatkozás történni, a szűrésen kapott infók pedig elvesznek félúton, mert vagy a tanár nem adja tovább a szülőnek kapacitás híján, vagy a gyerek nem büszkélkedik otthon, hogy 10 lyukas foga van), meg hiába a javasolt fogszabályozás, ha te azzal sem vagy hajlandó foglalkozni, mert az sem a te bajod. Az eredmény 18 éves korára a gyereknek van egy teljesen kusza, tisztíthatatlan, hiányos fogazata, tele agyontömött, restaurált és éppen emiatt könnyen tönkremenő fogakkal, amivel élete végéig gondja, baja lesz. Olyan állapotokkal szoktam találkozni napi szinten, nem túlzás, hogy fél autónyi (3-4 millió forint) árajánlatokat adok ki és még sokszor az is kompromisszumos, ha igazán mindent is meg akarnánk csinálni lenne az egy egész autónyi is. Mind ilyen jellegű, agyon toldozgatott, foltozgatott, látványosan nem tegnap keletkezett probléma, hanem visszavezethető gyerekkorra (a fogszabályzási anomália mindenképp).
Kisfiam 4 éves. Az ovis csoportjában van olyan gyerek, akinek a szájában már csak ínyig elrohadt csonkok vannak (a kisfiam szokta is mondani, hogy egy vámpír), holott ott nem egy fog még szeretett volna 12 éves koráig szájában lenni. Ennek a gyereknek iszonyat fájdalmas időszakai lesznek, állandó szívás lesz fogorvost találni, aki ilyen kicsikkel foglalkozik (gyerekfogorvos egyáltalán nincs kisebb városokban), kooperáció híján semmi definitív ellátás nem jön szoba, teljesen életmód váltásra lenne szükség és minden létező fogászati beavatkozáson átesni a következő 14 évben, beleértve egy alapos, jó kooperációt igénylő és hát nyilván költséges fogszabályzást is, ha azt szeretnénk, hogy felnőttként neki ne legyen gondja a fogaival. Ezt egy 4 éves gyerekről meg lehet mondani. Itt tartunk a 21. században, az orvosok már képesek sziámi ikreket szétválasztani, meg szerveket átültetni, de az átlag magyar szülő még a saját gyerekének az egészségéért sem érez felelősséget. Gratulálok.





Nekem odafigyeltek a szüleim, én is, rendszeres kontroll, stb aztán 32-33 éves koromra mégis több fogam volt pótlás, mint saját.
Apámnak ilyen rongy a fogsora - valami a csontsűrűséggel van nála is, mert beleharap a kenyérbe, és letörik a foga - sikerült tőle örökölnöm. 🙄
Anyámnak meg egyszem tömésen kívül sohasem volt más problémája.





Az iskolafogászatról meg annyit, hogy unokatestvremnek a kretén gyerekfogász kihúzta a tejfogát a "kötelező iskolai kontrollon". Ez mégis mi?
Aztán anyuka bement, akkor balhét vert ki, mint a franc - tök jogosan.
Na, a lkislány azóta retteg a fogorvosoktól.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!